Lengyelország Kárpárok-menti határa az utolsó száz évben

            Elméletem szerint a trianoni békediktátum igazságosságát és létjogosultságát legjobban az kérdőjelezi meg, hogy az itt élők feje felett eldöntött határok egyáltalán nem bizonyultak tartósnak. A Kárpát-medencében a nagyméretű és szinte folyamatos államhatár-változás és a határok két oldalán új és új országok felbukkanása, eltűnése ilyen rövid történelmi időszak alatt a világon is egyedülálló.

            Az 1920-as párizs-környéki békék utáni száz évben Magyarország kivételével az összes többi ország mohósága határtalan volt, minél nagyobb területet akartak bekebelezni a másik országtól. Üde kivételként egyedül Magyarország nem akart senki történeti területéből elvenni, és a magáéból is csak a magyar többségű területeket akarta visszaszerezni.

            A fentebb írt két gondolatot egy most készülő történelmi könyvben kívánom bizonyítani. Az Országhatártúra mozgalom keretében Mályi József kiváló túravezető és túrapublicista elvállalta a Történeti Magyarország és Lengyelország ezer éves határának a helyszíni felderítését, bejárásának a lehetőségét. Ennek feldolgozása, közkincsé tétele megkönnyíti mások által is a bejárást. Ehhez adok most – Lengyelországnak, a határszakasz stabilabb birtokosának a szemszögéből nézve – rövid történelmi hátteret.

1. Lengyelország visszakerült a térképre, a Történeti Magyarországból is kapott területet (1920-24)

            1918. április 8. A Monarchia szétdarabolására irányuló programokat, a túlzó területi követeléseket az antant nagyhatalmai hosszú időn át elutasították. Ezt összefogással akarták ellensúlyozni az „Elnyomott Népek Kongresszusá”-val Rómában. Az olasz, „jugoszláv”, lengyel, román, „csehszlovák”, angol, francia küldöttel elfogadták a „Nyilatkozat Ausztria–Magyarország ügyében a nemzetek szabadságáért”. Ebben kimondták, nem akarnak tovább a Birodalom keretében élni, az Osztrák-Magyar Monarchiát fel kell darabolni, és független államokat kívánnak alapítani.

1920. június 4. A versailles-i kastélykert Nagy-Trianon palotájában aláírt békediktátum kimondta Magyarország függetlenségét, de területét felosztotta.

A trianoni békediktátumban ez is szerepel:

75. cikk: „Magyarország már most kijelenti, hogy elismeri és elfogadja Ausztria, Bulgária, Görögország, Lengyelország, Románia, a Szerb–Horvát–Szlovén Állam és a Cseh-Szlovák Állam határait úgy, amint ezeket a határokat a Szövetséges és Társult Főhatalmak megállapítják.”

A ceremóniát Alexandre Millerand francia miniszterelnök vezényelte le. Aláíró országok: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerb-Horvát-Szlovén Állam, Sziám, Cseh-Szlovákország.

            Lengyelország is aláírta a Nagy-Trianoni Palotában a Magyarországra kényszerített békét, mivel a győztesek eddig az időpontig nem véglegesítették a lengyel-csehszlovák határt. Lengyelország követelése nagyjából az etnikai határt követte jelentős német lakossággal az 1412–1772 közötti fennhatóságra hivatkozva. A csehszlovák fél az egész megyét egyben ajánlotta népszavazásra, mivel a déli részen jelentős számú szlovák etnikum élt, így abban reménykedtek, hogy minden az övék lesz.

            De mivel az antant nem teljesítette a lengyelek követelését a Történeti Magyarország általuk elképzelt területe egy részének a bekebelezésére, a trianoni rendelkezéseket már nem ratifikálták (azaz nem erősítette meg a lengyel Parlament). 

            Így két állam teljes egészében nem ismerte el a trianoni rendelkezéseket: a Szovjetunió és Lengyelország. Az USA sem írt alá a Nagy-Trianon palotában, de Magyarországgal 1921. augusztus 29-én külön békét kötött Budapesten, amelyben nem szerepelt Magyarország új határa. Tehát Csonka-Magyarország határait Lengyelország, a Szovjetunió és az USA nem ismerte el.

A Történeti Magyarország területéből a végleges elcsatolások kialakulása (1925) után 6 ország kapott: Román Királyság 31,7%-ot, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 19,4%-ot, Cseh-Szlovákország 18,9%-ot, Ausztria 3 965 km²-t, 1,22%; Lengyelország 0,6 ezer km²-t, 0,18%; Fiume Szabad Város (melyet 1923. szeptember 16-án Olaszország annektált) 21 km²-t, 0,000065%.

1920. július 11. A spai konferencia elvetette a népszavazást a Cseh-Szlovákország és Lengyelország területi vitájában. A nagyhatalmi döntés előzetesen megosztotta a valamikori Osztrák Császársághoz tartozott tescheni területet, valamint a Magyar Királysághoz tartozott Árva és Szepes megyéket Lengyelország és Cseh-Szlovákország között.

1920. július 28. A nagykövetek tanácsa végleges döntésével megosztotta Árva és Szepes vármegyéket Cseh-Szlovákország és Lengyelország között. Lengyelország Árva megyében a 389 km²-es északkeleti jablonkai háromszöget kapta (16 ezer lakos) a vasútvonal érintése nélkül, Szepesből egy 195 km²-es északnyugati háromszöget (8,7 ezer lakos). Ettől keletre néhány apróbb ponton hajtottak végre határmódosítást.

Lengyelország azonban igényelte ezután is – többek között – a Javorinai sávot, melyet csehszlovák részről felajánlottak népszavazásra, de 1923. december 6-án ezt visszavonták..

1923. december 6. A Hágai Nemzetközi Bíróság elutasította a trianoni békediktátumban Csehszlovákiához csatolt javorinai sávra vonatkozó lengyel területi követelést.

1924. Az addig Lengyelországhoz tarozó Glodówka (magyarul és szlovákul: Hladovka) és Sucha Góra (magyarul: Szuchahora, szlovákul: Suchá Hora) települések átkerültek Csehszlovákiához, cserébe megkapták Alsó-Lipniczát (lengyelül: Lipnica Wielka)

            Érdekesség: A Történeti Magyarország településeinek fenti csereberélésével alakult ki az önálló Lengyelország I. világháború utáni határa.

            Az I. világháborúval Lengyelország nyert a legtöbbet Már az, hogy visszakerült a térképre, az nyeresége volt. De egyből hatalmas ország is lett. Területeket kapott Ausztriától (Nyugat- és Kelet-Galícia), Magyarországtól (Árva megye egy része, a Szepesség egy darabja), Csehországtól (Teschen egy része, Olsa menti terület), Oroszországtól (Ukrajna és Belorusszia egy része, Polesia, Volhinia), Litvániától (Vilna és környéke), Németországtól (Nyugat-Poroszország, Poznan, Felső-Szilézia). Lengyelország 31 915,8 lakosából 68,9% lengyel. A 31,1% kisebbségből orosz, ukrán, rutén, belorusz 17,5%-ot, zsidó 8,6 %-ot, német 2,3%-ot tett ki.

2. Lengyelország újabb területekkel növekszik a Történelmi Magyarország területéből (1938)

1938. szeptember 21. Lengyelország jegyzékben követelte Csehszlovákiától az 1920-ban neki juttatott tescheni terület („Olzán túli terület”) átengedését.

1938. szeptember 23. Szovjet figyelmeztetés Lengyelországnak: amennyiben megsérti Csehszlovákia határait, a Szovjetunió felmondja az 1932-es megnemtámadási szerződést.

1938. szeptember 29–30. Müncheni konferencia. Az olasz közvetítésű négyhatalmi (Hitler német birodalmi kancellár, Mussolini olasz kormányfő, Chamberlain angol miniszterelnök, Daladier francia miniszterelnök) szerződés a németek által lakott területeket – népszavazás nélkül – Németországnak ítélte. Ekkor Csehországtól Németországhoz került 29,1 km² és 3408,0 ezer lakos, melynek 79,3%-a német volt.

            A müncheni egyezmény 2. számú függeléke kimondta.: „A négy hatalom kormányfői kijelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, a négy hatalom itt jelenlévő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz.”

1938. október 1. Lengyelország ultimátumot intézett Prágához, amelyben Teschen és más területek átadását követelte október elsején déli 1 óráig. Prága másnap meghajolt a lengyel követelések előtt.

1938. október 2–3.  Lengyelország bekebelezte (okkupálta) a Tescheni-Sziléziából (Olsa) Olza-területet Oderberg/Bohuminnal (0,9 ezer km2, 231,8 ezer fő), a tescheni pályaudvart. A Történelmi Magyarország területén Árvában (szlovákul: Oravában) elfoglalta az 1924-ben területcsere folytán önként átadott Hladovka és Szuhahora településeket, valamint az 1924-ben területcsere folytán megkapott Alsó-Lipmica mellett két apró területet is Lengyelországhoz csatolt. Ezeken felül okkupálta a Szepesben (szlovákul: Spišben) a már 1920–24-ben is követelt javorinai körzetet, valamint a szintén 1921–23-ben is követelt, de akkor az antant által meg nem adott Sziklaszoros- és a Jablonkai (Jablunkovsky priesmyk)-hágót ellenőrző Sziklaszoros (szlovákul: Skalité)–Csaca (szlovákul: Čadca) sávot, melyben a Galícia és Szilézia közötti vasúti összeköttetés másodlagos biztosítását szolgáló vasúti pálya található (a kettő: 0,2 ezer km²).

(Érdekesség: A lengyel katonaság előzetes egyeztetés nélkül Oderbergbe (Bohumin) is bevonult. Ez fontos vasúti csomópont lévén (a kassai vasútvonal fejállomása), nagy katonai jelentőséggel bírt, és a németek szintén birtokba akarták venni. Hitler azonban akkor még nem látta elérkezettnek az időt a Lengyelországgal való leszámolásra, és oda tartó csapatait visszaparancsolta.)

            Lengyelország 0,8%-kal részesedett 1938-ban a felosztott Csehszlovákiából; kb. 1000 km², 250 ezer lakossal.

3. Újra lett magyar–lengyel közös határ (1938)

1938. október 24. Lengyelország a lengyel–német tárgyaláson Németországnak javasolta Kárpátalja Magyarországhoz csatolását, mivel egy közös lengyel–magyar határ védőgátat képezhetne a Kelet ellen. A német fél ezt akkor nem támogatta.

            Ezután a lengyelek a Szovjetunióval való viszony megjavításával próbálkoztak, mert a lengyel–magyar közös határ német elutasításából azt a következtetést vonták le, hogy Németország Kárpátalját a maga javára akarja felhasználni. És azt szuggerálták a magyar félnek, hogy teremtsen kész helyzetet Kárpátalja azonnali megszállásával. A magyar kormány először húzódozott, ámde később hajlandónak mutatkozott a lengyel szuggesztiónak engedni.

1938. október 26. Prága elfogadta a négyhatalmi döntőbíráskodást. Anglia és Franciaország lemondott döntnöki jogáról, átruházva azt Német- és Olaszországra.

1938. november 1. Lengyelország hivatalosan is megkapta a korábban megszállt területeket Csehszlovákiából.

1938. november 22. A prágai Nemzetgyűlés jóváhagyásával az új alkotmány életbelépésével Cseh-Szlovákia lett Csehszlovákia hivatalos neve. (Már október 19-től így nevezték magukat!) Szlovákia-szerte megszólaltak a harangok, hirdetve a szlovák nemzeti törekvések győzelmét. Az autonóm Szlovákiában egyre erősebb lett a szeparatista tendencia, valamint a totalitárius, fasizálódó jelleg.

1939. január 5. Hitler eredeti tervét módosítva beleegyezett, hogy Kárpátalját – az antikomintern paktumhoz való csatlakozás fejében – Magyarország annektálja.

1939. február 24. Magyarország is csatlakozott az antikomintern paktumhoz (mire megszakadt a szovjet–magyar diplomáciai kapcsolat).

1939. március 13. Hitler ultimátuma Berlinben Tisohoz, a szlovákok vezetőjéhez, vagy önálló szlovák állam, vagy a teljes Felvidék visszaadása Magyarországnak. Másnap a szlovákok kikiáltották önállóságukat.

1939. március 15–18. A német csapatok Csehországba való bevonulásával egy időben megindultak a magyar csapatok is Kárpátalja visszafoglalására.

Horthy Miklós kormányzó és Bartha Károly honvédelmi miniszter hadparancsa a Kárpátalján előnyomuló honvédekhez. (Budapest, 1939. március 16.) A befejező részből: „Most, amikor útba indítlak Benneteket Kárpátalja húsz éven át sanyargatott népének, derék ruszin és magyar testvéreink felszabadítására … vissza fogjátok vezetni ruszin testvéreinket Szent István birodalmába, ahol ezer éven át jóban, rosszban egyaránt velük együtt éltünk, örültünk és véreztünk. …. Előre az ezeréves határunkig, a Kárpátok bércéig, hogy ott kezet nyújthassatok lengyel bajtársaitoknak. … Horthy s. k. vitéz Bartha s. k.

            A cseh katonaság a kiürítés közben pusztított az országban, erőszakosan viselkedett a lakossággal szemben, vagyont hurcolt el, hidakat robbantott fel stb. A Szics-gárdisták (akik folyamatosan terrorizálták a békés lakosságot) több helyen tanúsítottak ellenállást. A lakosság a magyar katonaságot általánosan mint felszabadítót fogadta.

1939. március 17. A magyar csapatok elérték a lengyel határt.

            Teleki Pál miniszterelnök délelőtt 11 óra 30 perckor a magyar képviselőházban bejelentette Kárpátalja katonai birtokbavételét. A beszédben elhangzott többek között: „A magyar honvédség előrenyomulásával természetesen a legkisebb mérvben sem fogja az egykori Ruszinszkóval szomszédos országok területét vagy határmenti érdekeit veszélyeztetni, sőt utasítás van arra, hogy ilyen akciónak a látszatát is kerülje.  Ezzel azt a földet, amelyhez Magyarországnak életbevágó érdekei fűződnek, és amely ezer éven át Magyarországhoz tartozott az anyaországhoz visszakapcsoljuk, önkormányzatot adva az ősi kötelékeken belül is a testvéri rutén népnek”.

            Varsóban nagy ünneplést szerveztek a lengyelek, hogy helyreállt a magyar–lengyel közös határ. A követség balkonjáról a magyar követ a sokszázados magyar–lengyel hagyományokat éltette.

            Elfoglalt terület (Kárpátalja másik fele és egy kis darab az akkor alakult Szlovákiából: 10 700 km², 550 000 lakos, köztük 17% magyar, a többi rutén/magyarorosz, nagyon kevés szlovák és cseh.

Kárpátalja lakossága

            összlakosság               ruszin/ukrán/orosz      magyar                        egyéb

1910                598 863           331 625   55,4%         184 287   30,8%         82 951   13,9%

1941                854 772           502 329   58,8%         233 840   27,4%         118 603  13,9%

2001                1 254 614        1010 127  80,5%        151 516   12,1%         92 971    7,4%

A közös lengyel-magyar határt elsősorban Lengyelország szorgalmazta, de Olaszország is, Hitler nem. Volt egy olyan olasz terv, hogy Németország ellensúlyozására létrehozzák az Olaszország, Jugoszlávia, Magyarország, Lengyelország szövetséget. Franciaországnak is érdekében állt egy közös magyar-lengyel határ, mert ezzel erősítette volna szövetségesét, Lengyelországot Németországgal (de a Szovjetunióval is) szemben. Kárpátalján a ruszin után a legnagyobb kisebbség a magyar volt, és soha nem tartozott Romániához, a román kormány mohóságát bizonyítja, hogy ő is igényt formált a területre.

            Kozma Miklós az MTI elnök-vezérigazgatója 1938. szeptember végén naplójában hűen adta vissza a hivatalos magyar külpolitika álláspontját, törekvéseit: „A trianoni Magyarország ketrecébe zárva él 9 millió magyar. Három oldalról a kisantant veszi körül, negyedik az Anschluss óta Németország. Ha a jövőben, amiben ma már senki sem kételkedik, békésen vagy vérrel visszakapjuk a magyar területeket, az magába véve csak annyit jelent, hogy valamivel nagyobb ketrecben, valamivel több magyar fog élni. A Ruténföld ellenben azt jelenti, hogy a kisantant gyűrűjét Románia és Csehország között megszakítottuk, s megvan a közös határunk Lengyelországgal. Nem is kérdés, hogy akkor is folytatnunk kell Németországgal addig folytatott baráti politikánkat, de az sem kérdés, hogy egészen más körülmények között, mint értékes ország folytathatjuk.”

            London és Párizs nem tiltakozott Kárpátalja visszacsatolása miatt, örültek, hogy a magyarok vannak ott, nem a németek. És e mellett nyilvánvalóan szívesen vette, hogy megvalósult a lengyel-magyar közös határ, ami Lengyelország számára is sokat jelentett a teljes bekerítés megakadályozására az első világháború előtt épített felvidéki vasútvonalak által.

Ma érthetetlennek tűnik, de az így kialakult Szlovák Köztársaságot (38,2 ezer km², 2653,5 ezer fő) de facto vagy de jure fokozatosan 26 állam ismerte el. Elsőként Németország, utána Magyarország. Majd a többiek: Olaszország, Japán, Anglia, Franciaország, Vatikán, Litvánia, Lettország, Észtország, Spanyolország, Svédország, Svájc, Románia, Bulgária, Hollandia, Belgium, Finnország, Jugoszlávia (későbbn Horvátország), Mandzsúria, a nankingi kínai kormány, Costa Rica, Ecuador. Az USA soha nem ismerte el a szlovák államot. Szlovákiának konzulátusa volt Prágában, Bécsben, több német nagyvárosban is.

Szlovákia nemzetállam, a lakosság 82%-a az uralkodó nemzet tagja. Az ekkor kialakult Szlovákiában is maradt azonban magyar nemzeti kisebbség. Legnagyobb számban az új ország déli járásaiban, valamint nagyobb városaiban, Pozsonyban, Nyitrán, Nagyszombatban, Eperjesen, Pöstyénben. Ők túszokká váltak, a politikai latolgatás, a nyomásgyakorlás és a zsarolás eszközeivé lettek a szlovák kormány kezében.

1939. március 31. Négy kisebb határmódosítás a szlovák–lengyel határon Lengyelország javára.

1939. április 13. Franciaország és Nagy-Britannia egyoldalúan szavatolta Lengyelország, Románia és Görögország területi érinthetetlenségét. A román kormány ezt nem kérte, sőt zavaró tényezőnek tekintette.

4. Lengyelország minden területét elveszíti, amit a Történeti Magyarország területéből eddig megszerzett (1939)

1939. július 24. Gróf Teleki Pál magyar miniszterelnök Hitlerhez és Mussolinihoz írt levelében kifejtette, hogy általános konfliktus esetén Magyarország a tengelyhatalmakhoz igazítja politikáját, de Lengyelország ellen nem lép semmit. 1938. augusztus 8-án gróf Csáky István külügyminiszter berchtesgadeni látogatásán Hitler közölte, Lengyelország elleni hadműveletekben nem számít Magyarországra, egyúttal sajnálkozását fejezte ki, hogy nincs mód a magyar revíziós igények további támogatására.

1939. szeptember 1. Magyarország nem kapcsolódott be a lengyelek elleni háborúba, és mind a német, mind a szlovák követelést visszautasította, hogy Magyarország felvonulási terület legyen a lengyelek elleni támadásukhoz.

1939. szeptember 2. Szlovákia hadüzenet nélkül megtámadta Lengyelországot. Így nemcsak a német hadsereg egyik stratégiai felvonulási területe lett a Szlovák Köztársaság  Lengyelország elfoglalásában, hanem az egyetlen ország is, amely ilyen korán csatlakozott a nácik hadjáratához. Ezzel a nyugati hatalmaktól elszigetelődött, ugyanakkor Adolf Hitler kijelentette: a szlovák állam ezzel igazolta stabilitását és létjogosultságát.

1939. szeptember 9. Délután Ribbentrop német külügyminiszter felhívta Csáky magyar külügyminisztert telefonon, és kérte a Kassa–Homonna–Luoków vasútvonalat csapatszállításokra. A magyar válasz elutasító volt, erre Ribbentrop azt kérte, hogy legalább hadianyagot szállíthassanak a megadott útvonalon. Ezt a magyar kormány azzal a feltétellel engedélyezte, hogy a szállítások zárt vagonokban és katonai kíséret nélkül történhetnek. A németek kérésük megtagadását azzal viszonozták, hogy leállították a Magyarországra irányuló hadianyag-exportjukat.

1939. szeptember 17. A szeptember 17-re virradó éjszaka a szovjet kormány jegyzéket adott át Grzybowski moszkvai lengyel nagykövetnek. Ebben kötelességének mondotta, hogy segítséget nyújtson a Lengyelországban élő ukránoknak és beloruszoknak. Néhány órával később a Vörös Hadsereg átlépte a határt.

            Molotov jegyzéke Grzybowski moszkvai lengyel nagykövetnek:

            Moszkva, 1939. szeptember 17.

            Követ Úr!

            A lengyel–német háború feltárta a lengyel állam belső összeomlását. A tíz napos hadművelet során Lengyelország elvesztette minden ipari területét és kulturális központját. Varsó nem létezik többé mint Lengyelország fővárosa. A lengyel kormány összeomlott és nem mutat semmilyen életjelet. Ez azt jelenti, hogy a lengyel állam és ennek kormánya ténylegesen megszűnt létezni. Ezáltal minden, a Szovjetunió és Lengyelország között megkötött szerződés elvesztette az érvényes erejét. Magára hagyatva és vezetőség nélkül Lengyelországot mindenféle olyan véletlenek és váratlan események játékterévé változtatták, amelyek fenyegetést jelenthetnek a Szovjetunióval szemben. A szovjet kormány, amely eddig semleges volt, ezért nem tud tovább semlegesen viszonyulni ezekhez a tényekhez.

            A szovjet kormány nem tud közömbösen viszonyulni ahhoz sem, hogy a fajrokon ukránok és fehéroroszok, akik Lengyelország területén élnek és a sorsukra vannak hagyatva, védelem nélkül maradnak.

            Ezt a helyzetet figyelembe véve a szovjet kormány utasította a Vörös Hadsereg Főparancsnokságát, hogy adjon ki parancsot a csapatoknak a határ átlépésére és hogy vegye védelmébe Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Fehéroroszország lakosságának az életét és vagyonát.

            Ugyanakkor a szovjet kormánynak szándékában áll, hogy minden intézkedést foganatosítson avégett, hogy megszabadítsa a lengyel népet a szerencsétlen háborútól, amiben az oktalan vezetői belevitték, valamint hogy megadja neki a lehetőséget, hogy békés életet éljen.” 

            A Szovjetunió 700 ezer katonával támadást indított Lengyelország ellen. A szovjet–német megnemtámadási szerződéshez csatolt kiegészítő jegyzőkönyv értelmében a két állam érdekszférájának határa a Baltikumban Litvánia északi határa, Lengyelországban pedig a Narev, a Visztula és a Szan folyók vonala. A Kárpátok gerincén 150 kilométer hosszan létrejött a magyar–szovjet határ.

 

            Mintegy 130–140 000 lengyel – többségükben katona – talált menedéket hazánkban. A következő év júniusáig azután a jugoszláv határon keresztül közülük hozzávetőleg százezren elhagyták az országot. A hátramaradtak a későbbiekben is támogatásra, második hazára leltek. Gyermekeik számára lengyel tannyelvű gimnázium működött Balatonbogláron.

A londoni Times cikkéből: „A Szovjetunió magatartása a bűntett előtt és után bűntárssá teszi őt és kiteszi annak a megvetésnek, amit még a tolvaj is táplál az orgazda iránt, aki még csak a kockázatban sem vesz részt”.

A németek, a szlovákok és a szovjetek Lengyelország közös lerohanása után területét felosztották egymás között.

1939. október 21–28. Szlovákia bekebelezte az 1920–1924-ben az antant által Lengyelországnak ajándékozott, valamint az 1938-ban Lengyelország által annektált területeket. (Ismét a Történelmi Magyarország területén osztozkodnak az utódállamok – az éppen aktuális győztes jogán!) Így néhány évig a Kárpátokban a szlovák–lengyel határ megegyezett a Történelmi Magyarország–Történelmi Lengyelország határával, mivel a Hitler által felajánlott Zakopanét a szlovákok nem fogadták el.

            Ezzel a határmódosítással a független Szlovák Köztársaság területe véglegessé vált, a felosztott Csehszlovákiából 26,9%, 37,3 ezer km² jutott, ehhez jött a felosztott Lengyelországból 0,9 ezer km².

5. Lengyelország visszakapta azon területeit, amit a Történeti Magyarország területéből 1920-24 között megszerzett (1945-47.)

1945. június 21. A II. világháborúból Lengyelország győztesként került ki. A szovjet döntőbíráskodással létrejött csehszlovák–lengyel határszerződés a tescheni és orava/spiši körzetben az 1919–24-es állapotot állította helyre. Az 1938-ban okkupált területekről azonban le kellett mondania.
1947. március 10. Lengyel–csehszlovák barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírása. Ebben mindkét fél ismét lemondott az általa a másiktól erőszakkal elfoglalt területekről. Ezzel visszaállt a Történelmi Magyarországtól az I. világháború után az antant döntése értelmében elcsatolt területek határa (Kárpátalja kivételével) a II. világháború győztesei által újra összetákolt Csehszlovákia, valamint Lengyelország között.
Ez megegyezik a mai lengyel–szlovák államhatárral.

6. Lengyelország a II. világháború után új déli szomszédot is kapott

           Lengyelország keleten az eddigi több ország helyett csak a Szovjetunióval lett határos, úgy, hogy a Szovjetunió javára elveszített 181 ezer km²-t 10 millió lakossal.
           Ettől délre a Vörös Hadsereg 1944 októberében elfoglalta az akkor Magyarországhoz tartozott Kárpátalját. Kárpátalja megszállt lakossága november 26-án deklarálta „újraegyesülését” az ukránokkal, arra hivatkozva, hogy a magyarok bejövetele előtt, a X. században ez a terület a Kijevi Ruszhoz tartozott (!!!). Ezt az 1945. június 29-i szovjet–csehszlovák egyezmény szentesítette. (A különös az volt, hogy Kárpátalja nem is Csehszlovákia része volt a Vörös Hadsereg megjelenésekor, hanem Magyarországé.) Így Lengyelország és a Történeti Magyarország határa megoszlott, nagyobb részben Csehszlovákia és jóval kisebb részben a Szovjetunió között.

7. Lengyelország déli szomszédjai megváltoztak (1993)

      1990-es évek elején a Szovjetunió felbomlott. Lengyelországnak a szomszédja észak-keleten Oroszország, keleten Litvánia, Fehér-Oroszország (Beloruszia) és Ukrajna lett, mely „örökölte” a Szovjetuniótól Kárpátalján a valamikori Lengyelország–Történelmi Magyarország határának e szakaszát.
          1992 végén Csehszlovákia újból felbomlott, s 1993. elejétől Szlovákia ismét független állam lett. Lengyelország és az új állam, Szlovákia határa az 1945. június 21-én elfogadott lengyel–csehszlovák határ Szlovákiára eső része lett, nagyrészt megegyezik a Történeti Magyarország–Lengyelország 900 éves határával.

            2015. december 1.

 

                                                                                              Batár Zsolt Botond