A hazatérés napja Zajtán

1920. július 4.
 

     1920június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a Galérie des Cotelle-ben a Magyarországot megnyomorító diktátumot.

        A nagy döbbenetben a többség elvesztette hitét, de azért voltak, akik próbálták menteni, ami menthető. Ilyen hős volt Gaál Lajos iskolaigazgató, kántortanító is, akinek köszönhető, hogy az első világháború után Zajta felszabadult a román fennhatóság alól.

          Gaál Lajos a szatmári tanítóképzőben szerezte diplomáját, ahol osztálytársa és jó barátja volt Huszár Károly az akkori miniszterelnök. Gaál Lajos már előbb látott egy térképet, amin a határ Zajta és Nagypeleske között húzódott. Amikor Trianon után kivonultak a megszálló román, szerb, francia, cseh csapatok a csonka ország területéről, Zajtáról nem távoztak a románok

        Nagypeleskén volt a román katonai parancsnokság, feje egy fiatal román katonatiszt. Ő minden vasárnap a zajtai római katolikus templomba jött misére, bár Nagypeleskén volt görög katolikus istentisztelet is. Mise után minden alkalommal bement a kántorékhoz, Gaál Lajosékhoz. Magyarul nem tudott, így németül beszélgettek.

            A kántor egyik alkalommal mondta neki, hogy Rozsályban, az úgynevezett Szőlőskertben van egy darab földje, nem tudja, mi van vele. El kellene talán adni. Kért egy határátlépési igazolást, hogy elintézhesse, de valójában azért kérte az átlépési engedélyt, hogy Zajta ügyében intézkedhessen. Megkapta az engedélyt. Megírta Huszár Károlynak, hogy Zajta a térkép szerint Magyarországhoz tartozik. Kérte, intézze el, hogy ezt érvényesítsék. Átment Rozsályba Izsák földbirtokoshoz, megkérte, hogy levelét valamiképpen juttassa el a miniszterelnökhöz. Izsák megígérte, s mondta, hogy egy hét múlva jöjjön át ismét a válaszért.

            Útja eredménnyel járt. A község visszacsatolását, felszabadulását július 4-én vasárnap délre tűzték ki. Előtte való délután jött egy ember Nagypeleskéről, hogy igazgató úrral kell beszélnie. Egy levelet hozott. Kormos Gyula, a nagypeleskei körjegyző írta: „Éjszaka ne legyél otthon. A hadnagy téged gyanúsít. Én mindenképpen lebeszélem róla, nem tudom, sikerül-e.” Gaál Lajos az éjszakát a kukoricásban töltötte, de nem kereste senki.

            Vasárnap, a nagymise után körmenettel, zászlókkal kivonult a falu az új határhoz. Jöttek a szomszéd falvakból is: Rozsály, Gacsály, Méhtelek, Garbolc, Tisztaberek, s a román oldalról Nagypeleske, Kispeleske, Lázári… Mindenütt híre terjedt Zajta felszabadulásának. A híd és az alatta folyó patakocska lett a határ. Volt nagy öröm, boldogság! S a túloldalon maradtak sírtak, de reménykedtek is, hátha nekik is sikerül, hisz ők is színmagyarok! Sajnos hiába! A zajtaiak kimondták: „Ez a nap fogadott ünnep lesz!”

            A többieknek 1940. augusztus 30-áig, a II. bécsi döntésig kellett várni a román megszállás felszabadítása alól. Sajnos ez is csak 5 évig tartott, mert a győztes nagyhatalmak Romániának ítélték a színmagyar lakosságú területet.
            S honnan tudom mindezt ilyen jól, hitelesen? Én Gaál Lajosnak a hét gyermeke közül a legidősebb, Gaál Mária vagyok. 1920-ban végeztem el a szatmári irgalmas apácák zárdájában a negyedik polgári iskolát. Akkor 15 éves voltam. 
(Fábián Dánielné Gaál Mária)