Kőrösmező

(ukránul: Ясіня [Jaszinya], szlovákul: Jasyna, románul: Frasin) városi jellegű település Ukrajnában, Kárpátalján, a Rahói járásban, tartozik hozzá. Ma 8100 lakosából 900 magyar nemzetiségű, de német kisebbség is él itt; valamint településrészként Dombhát (Sztebnij) 804 fő, és Lombos (korábban Bíróvölgy, ukránul: Lopusanka) 238 fő.

Tengerszint feletti magasság 805 m
Népesség  9 327 (2016) magyar 900
Alapítás éve   1555
Területe   16.178 km²
Postai irányítószám 90632
Telefonszám +380 3132 (helyi szám)
Koordináta: é.sz.48°18′31″ k. h.24°19′35″
  48.308611° 24.326389°
Története
895-1920 – Magyarország része
1920-1938/1939 – Csehszlovákia része
1938/1939-1944 – Magyarország része
1944-1945 – Csehszlovákia része, szovjet megszállás
1945-1991 – Szovjetunió része (USZSZK)
1991-től – Ukrajna része

Nevének eredete

Nevét onnan kapta, hogy kőrisfaerdőben települt, az ukrán név a magyarból való (szláv: ’’jaszeny’’ = kőrisfa).

Fekvése

Budapesttől 508 km-re, Rahótól 35 km-re északkeletre a Fekete-Tisza völgyében, a Tatár-hágó közelében fekszik. A Huculvidék kárpátaljai részének egyik jelentős települése, a huculság egyik központja, melyet a Behenszki-patak választ el a vele szinte egybe tartozó Feketetisza falutól. A hegyvidéki város impozáns medencében fekszik, ahonnan fantasztikus látvány nyílik a környező hegyekre. Kőrösmezőt átszeli Kárpátalja máramarosi térségének legfőbb ütőere, a Munkács–Huszt–Rahó–Tatár-hágó (P03 sz.) főútvonal. A település központján áthaladó országúton észak felé tartva, a Mezőháti-patak völgyében rövidesen az észak felöl érkező Dombháti (Sztebnij)-patak csatlakozási pontjához érünk. E patak völgyében fekszik a közigazgatásilag hozzátartozó Dombhát. A Lezescsina túlsó, jobb oldalán a Lombos (Laposnya, Lapusanka)-patak hozza a keleti hegyoldalak vizét. A patak alsó folyásánál egykor Loposnyapolyana néven önálló kistelepülés jött létre, ami mára már beolvadt a nagyközségbe. (1967-ben)

Kőrösmező történetéből

Később óriási lendületet adott a vidék fejlődésének a vasútépítés. A Nagybocskóból induló, Máramaros északkeleti részét átszelő fővonal 1894-ben Kőrösmezőt is bekapcsolta a vasút vérkeringésébe. 1895-ben a 76,46 km hosszú vasútvonal (a ma már) Mezőháthoz tartozó Havasalja térségében elérte az országhatárt.

1555-ben Kreusmezew néven említik először, amikor a Drágffyak birtokolták a bocskói uradalom által létrehozott Kőrösmezőt. A Drágffyak kihalása után 1572-ben Budi Mihály kapta meg a királytól, 1580-ban pedig Rudolf király a magyarországi Károlyi Lászlónak zálogosította el.  Ebben az időben a lakossága nagy létszámú ruténnel gyarapodott, ami jelentősen módosította az etnikai összetételt. 1672-ben a Nagybocskói Kincstári Erdőuradalom egyik meghatározó települése. Lakói részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban, és az 1848-49-es szabadságharcban is (ez utóbbiban Iván Pintye vezetése alatt külön csapatuk is volt), melyeket császári megtorlás követett. Sok betyárt is adott a vidék, közülük a leghíresebb Oleksza Dobvust volt. A magyar népmondák szerint az Alföldön Dobos Sándorként vált ismerté, aki később a hegyek közé menekült. Az erdőkben bővelkedő környék szakszerű kitermelése Mária Terézia korában kezdődött meg. 
 

A kincstár nagy létszámú – az erdészeti munkák összes fázisához (fakivágás, feldolgozás, tutajozás, faúsztató gátak, vízfogók, klausurák építéséhez) kiválóan értő – német szakembereket telepített ide.Római katolikus temploma 1785-ben épült. 1882-ben nyílt magyar nyelvű elemi iskolája. 1896-ban nagy millenniumi ünnepségek színhelye volt, melyek keretében a községháza előtt egy 2,5 m magas szürke márvány emlékoszlopot állítottak fel. Ez ma már nincs meg. Az első világháború idején betörő orosz csapatok hadszíntérré változtatták a települést. A trianoni békediktátumig (1920. június 4.) Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott. 1910-ben 9795 lakosából 6824 ruszin, 1484 német és 1461 magyar volt. 1918. november 8-án Kőrösmező és a környező falvak lakói megalakították a Hucul Néptanácsot, majd másnap kikiáltották a Kőrösmezői Hucul Köztársaságot, amely kifejezte csatlakozási szándékát az akkor alakuló Ukrajnához. (Még abban a hónapban képviseletet is nyitottak a galíciai Sztanyiszlavban.) December 22-én a magyar hadsereg egységei bevonultak Kőrösmezőre, a Néptanács képviselői pedig a környező hegyekbe menekültek. 1919. január 7–8-án a Hucul Néptanács Kőrösmezőn felkelést robbantott ki, és a településről kiindulva pár nap múlva az egész Rahói járást elfoglalta. A Néptanács katonai térnyerésének csak a térségbe betört román hadsereg szabott gátat, amely 1919 májusára harc nélkül teljesen felszámolta a Hucul Néptanács tevékenységét. 

A románokat cseh megszállás követte. Trianonkor az antant képviselői ezt a környéket Cseh- és Szlovákországnak adták, neve Jasinára változott. A csehszlovák időszakban a helyi közélet legbefolyásosabb személyiségei a Kőrösmezőn és környékén gazdálkodó, majd később vállalkozói tevékenységet is folytató Klimpus-fivérek voltak. Egyikük, Dmitro Klimpus,1938–1939 között a Kárpáti Szics parancsnoka volt, akik garázdálkodásukkal hívták fel magukra a figyelmet. 1939 márciusában a magyar csapatok megszállták Ruszinföldet, így Kőrösmezőt is. Ezzel visszaállt egy szakaszon az ezer éves magyar–lengyel határ. 
E visszacsatolás ellen nem tiltakozott sem Nagy-Britannia, sem a határos Szovjetunió, mert ezzel nem valósult meg Hitler terve, hogy innen kiindulópontot teremt a keleti hadjáratához. Csak a Román Királyság tiltakozott, mert Romániához akarta csatolni!!!!
 

1941-ben a kamenyec–podolszkiji deportálás során ide gyűjtötték össze a magyar állampolgársággal nem rendelkező, a környékre menekült zsidókat, akiket visszatoloncoltak Galíciába. Ott azonban a németek és a nácik mellett harcoló ukránok meggyilkolták őket.
1944. szeptember végén különösen heves harcok dúltak a Tatár-hágó előterében, ahol több magyar ellentámadásra is sor került. A harcolva hátráló magyar erők a határon felépített Szent László állás feladása után az Árpád-vonal  kőrösmezői völgyzáró erődrendszerénél álltak meg jelentős veszteségeket okozva és szenvedve mind emberben, mind harci eszközökben. Grecskó marsall könyvében ezt az „Árpád-vonal egyik leghatalmasabb hegyi erődítményének” nevezte. Két hetes szívós harc után, október 14-én a 4. Ukrán Front egységei elfoglalták az erődrendszertől északra fekvő települést. A magyar és a német csapatok kénytelenek voltak visszavonulni az egész Keleti-Kárpátokból, ugyanis a románok átállása után a Vörös Hadsereg és a Román Hadsereg leért az Alföldre, és októberben már Debrecent és Nyíregyháza körzetét is elérte, Bajánál pedig kijutott a Dunához. A bekerítés veszélye miatt a hősiesen helyt álló I. magyar hadsereg itteni alakulatai – utóvédharcokat folytatva – így elvonultak Rahó irányába, üresen hagyva az állásokat.
A párizsi békében (1947. február 10.) Kárpátalja státusza újból megváltozott, a Szovjetunió részévé vált. A település neve Jaszinyára változott. Az ezt követő évtizedek nehéz időszakot jelentettek az itt élő magyarság számára. Magyarságtudatukat jóformán csak a katolikus egyház ápolta és vitte tovább. A Szovjetunió szétesése után Ukrajna részévé vált, neve változatlan maradt.

 

Sztrukovszka Kőrösmező központjától mintegy 2 km-re egy kőrisfákkal övezett kis dombocskán áll, a Szentháromság tiszteletére szentelve. 1824-ben építették. 

Ez a templom szép példája a felekezetek egymás mellett élésének. A pravoszláv és görög katolikus hívek közösen használják. Vasárnaponként megegyezés szerint egyik héten a pravoszláv, másik héten a görög katolikus híveknek kezdődik korábban a mise. Benne 17. századi ikonosztáz található.  2013-tól a világörökség részét képezi.
Egy XVI. századi legenda lett a templom névadója. Történt egyszer, hogy egy Sztruk Iván nevezetű hucul pásztor messze fenn a havasokban legeltette nyáját. A tél váratlanul  köszöntött rá. Birkáit a mai templom helyén magukra hagyva és magát a kegyetlen tél elől menekítve, egy közeli településen keresett téli menedéket. A tél elmúltával elment megnézni maradt-e életben birkája. Legnagyobb meglepetésére minden báránya élt, sőt minden anyajuh mellett egy kis gödölyét is talált. Hálát adva Istennek ezen a helyen templomot épített. A templom körül pedig létrejött a település.
Az ide látogató magyar nemzetiségű turisták számára a templom fő látványossága egy Szent István királyt ábrázoló templomi zászló volt. Rajta latin nyelvű felirat hirdette: S: Stephan I: Rex Ungar vagyis: Szent István: magyar király. Hátoldalán sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolták. A sárkány ez esetben egy ördög alakjában volt látható. Szent György talpig páncélban állt az ördög hátán.
Sajnos ezt a zászlót, mely zivataros századokat élt át és túl Kárpátalján, 2008 nyarán ellopták. Az indok ismeretlen, a kivitelezés érthetetlen. A zászló vászna fapálcák közé volt szorítva. Ezek közül tépték ki a zászló anyagát, fapálcáit hátrahagyták. Szerencse, hogy a „saját” zászlójukkal nem bántak el ugyanilyen ostoba módon, mely a legendában szereplő Sztruk Ivánt ábrázolja. Hátoldalán Krisztus mennybemenetele látható.
Érdekes a templom különálló harangtornya is. 1813-ban épült. Ennek legnagyobb harangját csodatévő nagyharangként tartják számon a helyiek. A néphit szerint segít a bajbajutott családon, amennyiben a család valamely nőtagja, teljesen egyedül, éjfélkor, meztelenül a harang alatt segítségért fohászkodik.
A Tiszán át függőhídon lehet megközelíteni.

Mezőháti határában áll az 1785-ben, Szent Borbála tiszteletére épült katolikus templomot  1814-ben felváltó "Plitovate" Péter és Pál-plébániatemplom. Belsejében az 1700-as évek végéről származó fafaragások találhatók.  Nyolcvan év után, 2002 szeptemberében megnyílt a magyar elemi iskola

Helytörténeti múzeum - megismerkedhetünk a hucul nép egykori használati tárgyaival, hangszereivel és népviseletével.

Horthy Miklós Szálló (Edelweiss Hotel)
Még a magyar korszakban álmodták ide, a visszatérés után. 1939-ben készült el. Elvileg azért épült, hogy a kormányzóság ide is járhasson vadászni. Horthy Miklós azonban sosem járt a szállóban. 
Vasúti pályaudvara valamikor határállomásként is szolgált.
Régi képeslapon Utcafrontja Belső homlokzata A mellette lévő dombról A város látképe a dombról

Itt született 1886. február 5-én Bakkay Béla költő. 1919-től a szatmári katolikus főgimnáziumban tanított. A Hírnökben, a Pásztortűzben, s a szatmári Katolikus Életben közölt cikkei, irodalmi tanulmányai és versei mellett két önálló kötettel jelentkezett: Göncölszekér (versek, Nagykároly, 1922) és Bianca (verses regény, Szatmár 1925). 1930-ban áttelepült Magyarországra.
Ajánlott túraútvonal
A túra Kőrösmező központjából indul. Keresztülhaladunk a római katolikus és egyúttal egy I. világháborús katonatemetőn. Innen a Kosztalivka nevű hegygerincre vezet utunk. Ezen a gerincen több vonalban lehet Árpád-vonal bunkereket találni, összesen 23-at. Többségük szerkezete még épségben van, de van közöttük olyan mely elsüllyedt és van olyan is, amelyiket szétrobbantották. Elhagyva a  gerincet, szó szerint hegyen-völgyön át, egy olyan pontra érünk, ahol csodálatos körpanoráma fogad. A Hóvár (Hoverla), a Kőhavas (Petrosz), az Iker-havas (Bliznyica) csúcsaiban gyönyörködhetünk, valamint a Gorgánok gerincében és a Zöld völgy csodás látványában.  Elhagyva ezt a pontot is Kőrösmezőre tartunk ismét egy másik útvonalon. Itt további három bunkert fedezhetünk fel, melyeken körbe a lövészárkok rendszere is jól látható.

Központjában hivalkodó emlék a szocializmusból

Pravoszláv és római katolikus templom egy külső részen
Egymás mellett, jószomszédként látható a főút mellett.       
A pravoszláv templomot nyitva találtam, a katolikus templomot nem.     Kegyhely az út mellet

Görögkatolikus templom

    A homlokzati fülkékben  
Az ikonosztáz      
A boltokban magyar árut is látni
 Koőrösmező madártávlatbó régen és ma.     Egy függőhíd és onnan a látvány

Még most is láthatóak a mederben a tankakadályok, mert árkon, bokron, vizen, hegyen, völgyön, erdőben, mezőn, úton, útfélen hömpölygött a Vörös Hadsereg nyugat felé.

Az Árpád-vonal a Magyar Királyi Honvédség által a Keleti-Kárpátokban kiépített legfontosabb erődrendszer, az 1943-as „Kárpátvédelem” elgondolás gerince, mely az ország belseje felé futó völgyekben létesült, a határtól 15-20 km-re. Nagyjábóli vonala: Borsa, Havasmező, Tiszabogdány, Kőrösmező, Brusztura, Németmokra, Alsókalocsa, Szinevér, Ökörmező, Volóc, Alsóverecke, Havasköz, Fenyvesvölgy.
Az Árpád-vonal keretében 99 támpont, 759 tartós vasbeton építmény, 349 fa-föld bunker. 439 nyílt tüzelőállás és 400 km futóárok épült 1944-ig, saját korában a legmodernebb elvek szerint, olyan más erődítések tanulmányozása alapján, mint a Maginot-vonal.
Egy megfigyelő ponton ülök.   A képet Schay Zoltán készítette. A képet Stauróczky István készítette.

Kőrösmezőn ma, 2011-ben is jól tanulmányozható, hogyan nézett ki egy völgyzár, mely a lényege ennek az egész védelmi vonalnak. Egy körkörösen védhető völgyzár nagyjából 10-20 kiserődből álló vasbeton bunkerrendszert jelent. A bunkerek zömmel kicsik, nem nagyobb csoportok hosszas tartózkodására tervezték őket. nem nagyobb csoportok hosszas tartózkodásra tervezték őket.
A bunkereket, szándékosan, lőrések nélkül építették, csupán a személyi állomány és fegyverzet épségének megóvására szolgáltak. A 60-100 cm vastag födémmel készült bunkerekhez futóárkok csatlakoztak, amelyek a nyílt tüzelőállásokhoz vezettek (ezek máig látszanak az összes kőrösmezői rom körül)
Minden fontosabb fegyvernek több váltóállást is kiépítettek. A sejtszerű részekből álló völgyzár alapsejtje az önálló körvédelemre is képes és köteles rajállás volt. A völgyzárak védelmét egy-egy erődszázad látta el, ami nem sokban különbözött a gyalogszázadtól, azonban több sorozatlövő fegyverrel, aknavetővel, gránátvetővel és páncéltörő fegyverrel is rendelkezett. Az erődszázadok mögött 4-10 km-re építették annak a határvadász zászlóaljnak a védőkörletét, amelyikhez a századok tartoztak. A völgyzárak közötti hegygerinceken határvadász portyázó századok tartották az összeköttetést. Háború esetén a gerinceken gyalogos csapatok által kiépített és védett tábori erődítések, ún. „bástyaállások” húzódtak. A völgyzárak mögött védő határvadász zászlóaljak nem jelentették az erődrendszer hátsó határát, mert mögöttük hegyi vagy gyalogos csapatok álltak szükség szerint készenlétben, hogy a betört ellenséget visszaverjék. 

Sejtszerű részek a műszaki zárak is. A műszaki zárak jellegük szerint lehettek rombolások (tehát preventív út- és vasátrombolások) vagy telepített zárak (rendszerek), működésük szerint pedig robbanó vagy nem robbanó zárak. A robbanó műszaki zárak elemei az aknák (irányított aknák/aknacsapdák). 
Nem robbanó műszaki zárak: erődítési (harckocsiárok, harckocsifal, harckocsibuktató, tüskésdrótakadály), hidrotechnikai (elárasztás, eljegesítés, elmocsarasítás), elektromos zárak vagy torlaszok lehettek. Láttunk tankakasztó gúlákat is, melyek pontosan úgy és ott állnak, ahogy és ahová közel hetven éve tették őket. Ezek egyszerű vasbeton gúláknak látszanak; viszont a harckocsi azonnal ledobja a lánctalpait és mozgásképtelen lesz, mihelyt rámegy. Ezen túl látszanak még tankcsapdák nyomai is, árkok, mint ez: Kőrösmező területén több tucat betonbunker maradványaira bukkanhatunk, egy helyen nagy számban egy kis vasúti híd mögött fekvő dombon találhatók meg. Könnyen megközelíthetők, ha tudjuk merre keressük őket. Kőrösmezőre beérve az út jobb oldalán meg kell keresnünk a Hoverla («Говерла») kocsmát. Ezzel átellenben található egy kis utcácska, ahová ha betérünk rögtön megpillanthatjuk a fentebb már említett vasúti hidat. Járművünket a kis közben hagyva átsétálunk a kis viadukt alatt s jobbra fordulunk. Néhány méter múlva, egy kissé feljebb, egy fakerítést láthatunk. Ide térünk fel, ahonnan már jól kitaposott gyalogösvény vezet a dombra, ahol elszórva több romot is találhatunk, s emellett csodás kilátás is nyílik a falura. Az ösvény kicsit meredek, de érdemes a csúcsig felmenni, ahol a vörös gránitból kirakott ún. Megbékélés emlékmű áll. 
Ennek közelében találjuk a domb ezen oldalon található 15 bunker egyiket, valamint innen letekintve jól kivehetők lesznek, az azóta már fűvel benőtt lövészárkok vonalai is.
A teljesség kedvéért megemlítem, hogy az Árpád-vonal előtt még két védelmi vonal is lassította a Vörös Hadsereg előnyomulását. 
A Kárpátok előhegyeiben a Hunyadi-állás - az első védelmi vonal - a legfontosabb közlekedési utakat, irányokat lezáró helységtámpontok láncolata volt, amelyek között az összeköttetést gyalogos csapatok tábori erődítései tartották. Helységtámpontok: A védelemre kijelölt helységeket lövészárkokkal, harckocsiakadályokkal, aknamezőkkel, gyalogság elleni drótakadályokkal vették körül, a házakat és pincéket megerősítették és előkészítették a helységharcra. E településeken gyalogos csapatok rendezkedtek be körkörös védelemre.
A Szent László-állást az országhatáron jelölték ki, első világháborús lövészárokból és a hágókon kiépült műszaki akadályokból állt. Csak felvételi állásnak jelölték ki, hogy legyen még egy vonal, ahol a visszavonuló csapatok megkapaszkodhatnakA. A. Grecsko vezérezredes az 1. gárdahadsereg parancsnoka „A Kárpátokon át” című (1977, Zrínyi Katonai Kiadó) könyvében részletesen leírta a 4. Ukrán Front 1944 augusztus-október végéig tartó harcokat a Keleti-Kárpátokban. A 4. Ukrán Front balszárnyán önálló irányban tevékenykedő 17. gárda-lövészhadtest a Tatár-hágón át a Kőrösmező-Rahó-Máramarossziget irányban támadott, így a kőrösmezői és a rahói völgyzárat is el kellett foglalnia vagy meg kellett kerülnie. (166.o.)

„… a szovjet harcosokra az a feladat várt, hogy leküzdjék a kőrösmezői védelmi csomópontot, az Árpád-vonal egyik leghatalmasabb hegyi erődítményét. Kőrösmező község a Fehér-Tisza és a Fekete-Tisza mentén fekszik. Három út vezet hozzá: Mikulicsinból, Bruszturából és Vorochtából. … Az ellenség ezt a helységet a védelmi vonalon kívül hagyta, és csak négy kiserődöt épített az utak ellenőrzésére, védelmi csomópontot pedig Kőrösmező déli szélén szervezett, ahol szűk volt a terep, és az egyetlen út a hátországba, Rahóba vezetett. 
A kőrösmezői védelmi csomópont 19 támpontból állt, amelyek összefüggő vonalban sorakoztak egymás mellett. Mindegyik két-három nyitott tűzfészekből, továbbá vasbeton és fa-föld óvóhelyekből állt. Sok támpontnak ezenkívül tüzérségi állásai és parancsnoki harcálláspontjai is voltak. Minden támpontot körkörös védelemre tettek alkalmassá, zárt lövészárkok kötötték össze a berendezéseket, és nyitott lövészárkok biztosították az összeköttetést a szomszédos támpontokkal; a tűzrendszert is körkörösen szervezték, a drótakadályok pedig a támpont körvonalait követték. A támpont kölcsönös tűzösszeköttetésben állt a szomszédos – jobb és bal oldali – támpontokkal, és biztosította a peremvonalhoz vezető megközelítő útvonalak tűz alatt tartását az akadályok előtti térségben. A támpontok azonkívül tűztámogatást kaptak az aknavetőktől is, ezeknek állásait így helyezkedtek el: az első a vasútvonal mentén, a második ettől keletre, a hegynyúlvány túlsó lejtője mögött, a harmadik pedig a Tisza jobb partján, az árterületen. Tűztámogatást a támpont tüzérsége nyújtott. 
A Tisza bal partján fekvő kőrösmezői csomópont területén földút vezetett keresztül. A folyó jobb partjával való összeköttetés biztosítására az árterületen és a Tiszán át hidakat építettek.

A védelem több szakaszán a peremvonalat gyalogság elleni szögesdrótakadályokkal látták el: ezek sátorszerű hálót alkottak, amelyeket két sor karóhoz rögzítettek. Előrevetett alegységeink még a helység előterében villanyárammal töltött drótakadályokra bukkantak. Gumiszigetelőkkel ellátott vasbetonoszlopokon csupasz huzalok voltak kifeszítve. A védők két nagy teljesítményű áramfejlesztő-telepet szállítottak ide, és 3000 volt feszültségű áramot bocsátottak a vezetékekbe.”

I. és II. világháborús magyar katonatemető

Több száz, az I. és a II. világháborúban elesett osztrák–magyar és magyar honvéd van eltemetve a Tatár-hágó lábánál, a kőrösmezői temetőben. A sírjaikat jelző betonkeresztek többsége az idő martalékává vált, és egyre többen temetkeztek rá a helyi temetőben lévő egykori katonasírokra. Magyarország Honvédelmi Minisztériumának anyagi támogatásával a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület önkéntesei a minisztérium szakembereinek segítségével feltárták az egykori sírokat, majd kitisztították a terepet, és új keresztekre cserélték a régieket. A felújított katonatemetőt ünnepélyes keretek között szentelték újra 2014. október 29-én.
A temetőszentelésen a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület önkéntesei mellett jelen volt a Honvédelmi Minisztérium (HM) küldöttsége Maruzs Roland alezredes vezetésével, Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Szalipszki Endre főkonzul és Faragó László konzul, az Ungvári Főkonzulátus képviseletében pedig Vida László konzul, valamint dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, továbbá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola képviseletében Csatáry György és Dobos Sándor, továbbá Eduard Zelinszki, Kőrösmező polgármestere és Franc Ignác, a KMKSZ Kőrösmezői Alapszervezetének elnöke és sokan a még ma is tíz százalékban magyarok lakta Kőrösmező lakosai közül.
Az ünnepség kezdetén Bíró András, a Vigyázók Egyesület kárpátaljai tagja elmondta, az I. világháború idején több száz magyar, osztrák és német nemzetiségű katonát hantoltak el a kőrösmezői temetőben. Közülük a mai napig 160 katona sírhelyét sikerült azonosítani. A II. világháborúban újabb hadisírok jelentek meg a régi keresztek mellett. Akkor legkevesebb 90 magyar honvédet kísértek a kőrösmezői temetőbe utolsó útjára.
 Az I. világháború idején a Magyar Királyság területéről besorozott 3 797 000 katona közül mintegy 661 ezer halt hősi halált, 743 ezer megsebesült és több mint 700 ezer esett hadifogságba.Az első a kőrösmezői temető, melynek érdekessége, hogy rengeteg svábos nevet lehet látni sírjain. Most kb. 800 magyart tartanak számon az egész településen – régen ez a szám persze sokkal nagyobb volt, ám még régebben arányaiban kevés magyar élt itt. A kettő közötti ugrás Mária Terézia tevékenységének köszönhető. Ő ugyanis rengeteg svábot telepített ide, határvédelmi célokból. Ezek a svábok aztán nem meglepő módon nem az itteni ruszinokba, huculokba olvadtak be, hanem magyarok lettek.
A temető legfelső része egy első világháborús sírcsoport. Állapota igen rossz. Közelebbről megnézve pedig látszik, hogy az idő vasfogán túl más is közrejátszott ebben. Szembetűnő, hogy valamikor jelölt sírok voltak ezek. Kalauzunk, kárpátaljai barátunk elmondta, hogy a front előrenyomulásával szovjet katonák rongálták meg, verték le a névtáblákat, felsőbb utasításoktól nyilván nem függetlenül 1944-45-ben. A sírcsoport előtti keresztről is lefeszítették az emléktáblát, a korpuszt megrongálták. Ma is így van.

dátum 2016. október 11.