Létrehozták a független Lengyel Királyságot - 1916. november 5.

A lengyel–litván nemzetközösség területét 1772–1795 között fokozatosan felosztotta maga között Ausztria, a Porosz Királyság és Oroszország diplomáciai egyezmények eredményeképpen.

A felosztás főbb fázisai:
  • I. felosztása – 1772 (Oroszország, Poroszország, Ausztria)
  •  
  • II. felosztása – 1793 (Oroszország, Poroszország)
  •  
  • III. felosztása – 1795 (Oroszország, Poroszország, Ausztria)

A harmadik felosztásra a Kościuszko-felkelés elbukása után nem egészen egy évvel került sor 1795. október 24-én Oroszország, Poroszország és Ausztria uralkodói között. A harmadik felosztás a belső krízis és a szomszédos birodalmak expanzív tevékenységének eredménye volt, de közrejátszott a Kościuszko-felkelés sikertelensége, és az, hogy Lengyelország háborút vesztett Oroszországgal és Poroszországgal szemben. A harmadik felosztás után Lengyelország 121 évre lekerült a térképről.

  • Oroszország a három felosztás eredményeképpen összesen 471 ezer km² területet szerzett 6 millió lakossal.
  • Poroszország által megszállt terület 148 ezer km²-re rúgott, lakossága 2,7 millió volt.
  • Ausztria által később Galíciának elkeresztelt terület 129 ezer km² volt 3,8 millió lakossal.

Az I. világháborúban a győzelmeknek köszönhetően a központi hatalmak (Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia) elfoglalták az 1795-ig az Orosz Cársághoz csatolt lengyel területeket, és 1916. november 5-én kikiáltották a független Lengyel Királyságot, de határait nem jelölték ki. Tisza István a lengyel kérdéssel kapcsolatosan 1917. november 20-i beszédében a következőket mondta: „fontos érdek konstatálni azt, hogy ebben a nagy kérdésben az egész magyar nemzet egységesen áll. Egységesen érez abban a meleg rokonszenvben, amellyel a lengyel nemzet felszabadulását, a lengyel állam új életre kelését kíséri; egységes abban is, hogy örömmel fogja üdvözölni azt, ha a lengyel állam és közöttünk való állandó barátság és közreműködés biztos alapjait sikerül megtalálni…”
Lengyelország az I. világháború utáni nyugati határait a párizs-környéki békeszerződés szabta meg. Keleti határait ezzel szemben a Szovjet-Oroszországgal vívott háborúban harcolta ki. Tuhacsevszkij csapatait Varsónál állította meg Pilsudski marsall Magyarországtól kapott fegyverekkel és lőszerrel, majd a sikeres ellentámadás után a rigai fegyverszünetben állapították meg a lengyel-szovjet határt 1920. október 12-én. Lengyelország nemcsak visszakerült a térképre, hanem Európában területileg a hatodik legnagyobb állam lett.
Németország, a Szovjetunió és Szlovákia 1939 szeptemberében – nem egyenlő mértékben – felosztotta Lengyelországot, így az megint eltűnt a térképről. A Szovjetunióhoz került részeket 1941-ben Németország megkaparintotta. A II. világháború után az 1939-ben a Szovjetunió által megszállt területeket a győztes Szovjetunió annektálta, az ismét feltámasztott Csehszlovákiának azonban vissza kellett adni a Szlovákiába bekebelezett részeket, Németországból pedig egy hatalmas darabot  adtak a Szovjetunióhoz csatolt területekért cserében Lengyelországnak, amelyik így középhatalomként újólag visszakerült a térképre.
Összességében Lengyelország a Szovjetunió javára elveszített 181 ezer km2-t (10 millió lakos), Németország kárára nyert 102,5 ezer km2-t (8,5 millió lakos).