Fiume történetéből

       Fiume az Árpád-házi uralkodók alatt hol a Habsburg Hercegséghez, hol a Magyar Királysághoz tartozott. 1468-tól azonban Veit am Pflaum néven az osztrák tengermellékhez csatolták. 1659-ben Lipót császár saját lobogót engedélyezett a városnak. 1719-ben VI. Károly német-római császár (magyar-horvát királyként III,; uralkodott: 1711–1740) szabad királyi várossá nyilvánította a még mindig jelentéktelen települést. Mária Terézia magyar-horvát király, osztrák főherceg (uralkodott: 1740–1780) 1779. április 23-én kelt leiratában Magyarországhoz csatolta (sepratium sacrae Hungeriae adnexum corpus). Idézet az oklevélből: "Mi, Mária Terézia Magyarország és a csatolt országok és tartományok közjavára hozott számtalan intézkedéseink között azáltal is akarunk a magyar kereskedelemről gondoskodni, hogy a tengeri kikötőket és azon tengermellékeket, amelyet rövid ideig ausztriainak neveztek, de amoda tartoztak, az országhoz legújabban visszacsatoltuk.

          S hogy különös jóakaratunk és kegyességünk bizonyságául Fiume városát és kikötőjét más városok közül kiválasztva szabad kereskedelmi hellyé és várossá nyilvánítsuk, s mindazon kiváltságokkal, mentességekkel, szabadságokkal és előjogokkal megajándékozzuk. Ezen felül beleegyezünk, hogy kereskedelmi városa kerületével ezentúl, mint Magyarország szent koronájához csatolt külön test tekintessék és mindenben kezeltessék".

         1809–1813 között napóleoni közigazgatás alatt volt. 1813-ban az angolok szállták meg, a kikötőben talált összes hajót felgyújtották.

         1814–1822. között – közvetlenül a Napóleon utáni időkben – osztrákok igazgatták, majd visszakerült Magyarországhoz.

            1848-ban – a Magyarországhoz tartozó – Fiume lakossága támogatta a haladás gondolatát, sőt – a központi országrészekhez hasonlóan – még nemzetőrcsapatot is alakított. Ezt azonban nem tűrte sem a bécsi kamarilla, sem Zágrábban Jellasics horvát bánék. Augusztus 31-én Bunjevacz tábornok osztrák-horvát csapatai megszállták a várost. 

            Tehát az 1848–49-es Habsburg-magyar háború már ekkor elkezdődött, és nem a köztudatba beépült szeptember 11-vel, amikor Jellasics csapatai átlépték a Drávát, a magyar-horvát határ egy másik (!!) szakaszát. 

            Fiume megszállása egészen 1868-ig tartott, ekkor a magyar-horvát kiegyezés eredményeképpen a város Fiume néven ismét Magyarország számára biztosított kikötőt és tengeri kijáratot, közigazgatási és nyelvi autonómiát kapott, s hivatalos nyelve az olasz lett.

Cserébe Magyarország Horvátország javára lemondott a Dráván túli összes ezer éves területéről, az egykori határőrvidékről valamint Szerém, Pozsega és Verőce vármegyékről is. (Igazán nagyvonalúak voltak az akkori magyar vezetők! És eszükbe sem jutott, hogy nem is olyan sokára Fiume Horvátországhoz tartozik majd minden csere nélkül – a horvátokkal közösen elvesztett II. világháború után!!)       

            Amikor visszatért a Magyar Korona alá, 1868-ban, a lakosság száma 17.880 fő volt. Fiume – a Magyar-Osztrák Monarchia széthullásáig – külön testként (corpus separatum) tartozott a Magyar Koronához.  (A külön test azt jelenti, hogy nem közvetlenül határos a magyar központi területekkel.) 1910-ben a lakosság létszáma meghaladta az 50 ezret, ezen belül a magyar lakosság létszáma elérte a 13%-ot.

            (Forrás: Batár Zsolt Botond: Horvátország északi és nyugati területei c. könyv)