Horvátország kikiáltotta függetlenségét

1941. április 10.

Mindig csak azt halljuk, hogy Magyarország azért lépett be a II. világháborúba, hogy területe megnagyobbodjon. Pedig mi csak a jogos ezer éves területünket kívántuk visszakapni. Ezzel szemben más népek szemrebbenés nélkül magukhoz csatoltak „soha nem volt övéké” területeket. Íme most egy példa.

Horvátország 1944-ben 115 133 km², lakóinak száma: 6 966 729 fő.

Horvátország 2012-ben 56 542 km², lakóinak száma: 4 290 000 fő.

            1941 március 25-én Magyarország, Szlovákia és Románia  után  Jugoszlávia  is csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. 1941. március 27-én Belgrádban katonai puccsal megdöntötték Dragiša Cvetković kormányát. Ez után tíz nappal a német csapatok megkezdték a bevonulást Jugoszláviába, és újabb tíz nap elteltével a jugoszláv kormány kénytelen volt aláírni a feltétel nélküli kapitulációt. A király és a kormány Londonba menekült.

            Április 10-én Zágrábban az usztasa Slavko Kvaternik kikiáltotta a Független Horvát Államot, ám ez csak nevében lehetett független, hiszen területének északi részén német, déli részén olasz csapatok tartózkodtak, mivel jelentősebb belső erő nem állt az új horvát állam rendelkezésére.

            Április–május folyamán pedig a Németországgal szövetséges szomszédos államok (Olaszország, Magyarország, Bulgária) megszállták a szétmállott Jugoszlávia egyes részeit, hogy jogos (pl. Magyarország) vagy jogtalan igényeiket érvényesítsék. Horvátország pedig bekebelezte egész Bosznia–Hercegovinát, valamint némi szerb területet. Így a lakosságnak mintegy fele lett horvát nemzetiségű. Megközelítőleg 2 millió szerb, 800 ezer bosnyák, 150 ezer német és 40 ezer zsidó élt az usztasa államban.

            Az usztasák ideológiája zavaros volt, mozgalmuk célját a nagyhorvát állam megalakításában, és ezen a területen a származás és vér szerinti horvátok uralmának biztosításában jelölték meg. Felfogásuk szerint a horvátok nem szláv, hanem gót eredetűek, legfőbb ellenségeik pedig a jugoszlávizmus képviselői: a kommunisták, a szabadkőművesek és a zsidók.

            Az usztasa államot totalitárius államként lehet jellemezni, amelyben hiányzott a hatalmi ágak szétválasztása. Ante Pavelić (szül: 1889) usztasa vezető teljhatalmat kapott, ő volt a hadsereg legfőbb parancsnoka, a miniszterek, a főispánok csak neki voltak felelősek, ő viszont, a vezérelvnek megfelelően, senkinek sem volt felelős. (A háború után Argentínába szökött. 1959 decemberében a jugoszláv titkosszolgálat merényletét követően halt meg.)

            Az állami-politikai szervek kialakítására a német minta alapján került sor. 1941 májusában a Gestapo mintájára megszervezték az állambiztonsági hivatalt, majd néhány hónappal később az SS-nek megfelelő szervezetet. 1941. április 17-én nép- és államvédelmi törvényt hoztak, melynek alapján halálra kell ítélni mindazokat, akik vétenek a horvát nép érdekeivel szemben. Tilos volt az államellenes propaganda. 1941 novemberében „az állam szempontjából veszélyes elemek számára” létrehozták az első koncentrációs- és munkatáborokat. 1941. április 30-án faji törvényeket hoztak, melyek alapján megkülönböztették az állampolgárok és az államhoz tartozók körét. Júliusban rendeletet adtak ki, hogy a zsidókat, szerbeket és a kommunista gyanús személyeket gyűjtőtáborokba kell küldeni, s hamarosan megkezdődött a megsemmisítésük is.

A cigány lakosság egésze, a zsidók 90 százaléka a megsemmisítő-táborok áldozatává vált.
 

           Az usztasák etnikailag tiszta horvát államot akartak létrehozni. Felfogásuk szerint a bosnyákok a „horvát nemzet legtisztább” részei, de vissza kell vezetni őket a katolikus egyházba. A bosnyák vezetőknek magas hivatalokat ajánlottak, de nagy részük ezt elutasította. Pavelić a horvátországi szerbeket olyan horvátoknak tekintette, akik a görög-ortodox egyházhoz csatlakoztak az évszázadok során, s akiket ismét meg kell nyerni a horvát nemzeteszme számára. A horvát népi jelleg visszaállítása érdekében megalakították a horvát ortodox egyházat. Egyúttal betiltották a cirill betűs írás használatát, feloszlatták a szerb kulturális szervezeteket, megkezdték a horvát nyelv megtisztítását a szerb elemektől, számos ortodox templomot leromboltak.

           1941–45 között legalább 330 000 szerbet, 30 000 zsidót és a cigány lakosság egészét, 30 000 romát öltek meg.

            A horvát hadsereg a német-parancsnokságú XV. Kozák hadtest és egyéb Wehrmacht alakulatok segítségével tartotta a vonalait a Szerémségben, Szlavóniában és Boszniában a szovjet, bolgár és a partizán támadásokkal szemben, 1944 végétől egészen 1945 májusáig.

 

          Bár a front érintetlen maradt 1945 márciusának a végére is, a lőszerhiány miatt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Horvát Hadsereg végül vesztesként kerül ki a háborúból. Ezért úgy döntöttek, hogy visszavonulnak Ausztriába, annak érdekében, hogy ott az Észak-Olaszországból előrenyomuló brit erőknek megadhassák magukat. A horvát hadsereg, az 1945. május 8-ai németországi kapituláció után még egy hétig harcolt. (Érdekes, nem mi voltunk az utolsó csatlós??) Közben tárgyalásokat folytattak a brit erőkkel a megadásról, és az áthaladás biztosításáról az osztrák-szlovén határ osztrák oldalára. A brit hadsereg azonban a lefegyverezett katonákat és civileket átadta a partizánoknak, akik a maribori út mentén a nőket és a gyereklányokat a hozzátartozók szeme láttára megerőszakolták, majd mintegy 35 ezer horvátot megkínoztak és megöltek. (Ezt a „lovagias” angolok előre tudták!!!)

            Több érdekességet találtam erről a horvát államról. Ebből egy–két példa: legkedveltebb sportág a labdarúgás volt, mint napjainkban is. Nemzeti bajnokság is zajlott ezekben az években (háború volt!), Horvátországot felvették a FIFA-ba is 1941. július 17-én. A labdarúgó válogatott 15 hivatalos mérkőzést játszott ebben a „vérzivataros” időszakban. Több későbbi horvát sikersportág ekkor kezdett el kibontakozni, pl. a kézilabda, az asztalitenisz, az ökölvívás.