A kisantant létrejötte

1921. június 7.

  A kisantant 1921 és 1938 között fennálló katonai és politikai szövetség volt Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia között. Nevét a Pesti Hírlap egyik munkatársától kapta, aki 1920 áprilisában írt cikkében gúnyosan „Apró-Antant” néven utalt rá. A szövetség főleg Magyarország és a magyar revíziós törekvések, illetve a Habsburg-restauráció ellen jött létre, IV. Károly magyar király második visszatérési kísérlete után. A kisantant motorja – Edvard Beneš – Csehszlovákia állandó külügyminisztereként igen sok energiát fektetett a szövetség létrehozásába és működtetésébe.
    A kisantant több alkalommal került politikai konfliktusba Magyarországgal, igyekezve minél jobban elszigetelni azt. Ilyen volt a Magyarország népszövetségi felvétele elleni tiltakozóakciójuk 1921-ben, vagy a népszövetségi kölcsön megakadályozására tett kísérletek 1923-ban. A nagy gazdasági világválság idején (1929–33) kísérlet történt a szövetség gazdaságivá történő átalakítására, ám ez teljes kudarcba fulladt. Ekkor kezdődött meg a kisantant felbomlása, ugyanis a katonai-politikai szövetségnek nem voltak gazdasági alapjai, így Adolf Hitler hatalomra jutása után a német tőke könnyedén befolyása alá vonhatta Romániát és Jugoszláviát. Habár Beneš megpróbálta a szövetséget életben tartani, kísérletei rendre kudarcot vallottak, és a müncheni egyezmény után maga a szövetség is megszűnt létezni.

          

Születése

            Beneš kezdeményezésére 1920 júliusától kezdve gyakoriak voltak az üzenetváltások Prága, Belgrád és Bukarest között. A korábban élesen elutasító állásponton lévő Szerb–Horvát Szlovén Királyság (későbbi neve Jugoszlávia) most siettetni kezdett egy szövetség létrehozását Magyarország ellen. 1920. augusztus 14-én írta alá Belgrádban a délszláv külügyminiszter és Beneš a csehszlovák–jugoszláv egyezményt, amelynek első pontja leszögezte, hogy ha bármelyik felet nem provokált támadás éri magyar részről, akkor a másik azonnal a segítségére siet. Beneš ezután Bukarestbe utazott, ahová augusztus 17-én érkezett meg, hogy a románokat is rábeszélje egy hasonló szerződés megkötésére. A francia kormány azonban nem nézte jó szemmel a Magyarország elszigetelésére tett törekvéseket, ezért Millerand miniszterelnök Bukarestbe küldte Joseph Joffre marsallt, hogy beszélje le a románokat a szerződés elfogadásáról. Joffre küldetése sikerrel járt, és Take Ionescu román külügyminiszter nem fogadta el a felajánlott szerződést.
 

1920 őszén azonban gyökeres változás állt be Franciaország külpolitikájában, mivel Millerand miniszterelnökből köztársasági elnökké lépett elő, és a külügyminiszterének helyét Philippe Berthelot, Clemenceau volt külügyminisztere foglalta el. Ő teljes egészében a formálódó kisantant mellé állt, és elhatárolta magát a magyarbarát orientációtól. Berthelot mindent megtett a kisantant megerősítése érdekében, és megpróbálta Lengyelországot is bevonni a szövetségbe, ám ez végül sikertelennek bizonyult a csehszlovákokkal való ellentétek miatt. A Román Királyság mindezek ellenére nem módosította külpolitikai elképzeléseit, és továbbra sem kívánt csatlakozni a kisantanthoz. A változást IV. Károly király első visszatérési kísérlete hozta, aki március 26-án Szombathelyre érkezett, hogy visszatérhessen a trónra. A román vezetés megijedt a Habsburg-restauráció gondolatától, így Beneš intenzív diplomáciai tevékenységét követően 1920. április 23-án aláírt egy egyezményt a Csehszlovák Köztársasággal, majd június 7-én a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal is, mely utóbbi Bulgáriával szemben is érvényes volt. Ezzel megszületett a kisantant, és lefektette alapját a Balkán antantnak is.